Még három napom van hátra, az általam annyira nem kedvelt négy csillagos szállodában a festői Wolfgangsee mellett. Eddig csak bementem dolgozni de annyira leszívta az agyam a hely és a robotmunka, hogy észre sem vettem a talán egyetlen olyan nőt aki figyelemre érdemes.

Persze ott vannak a gyakornok lányok, Lisa és Sandra akik mindig mosolyognak de látszik rajtuk, hogy ez csak a szakácskabát, a tanulóknak és a bátortalan pincéreknek tiszteletet parancsoló mivoltában nyilvánul meg. Aztán ott vannak a külföldi pincérlányok de velük az a probléma, hogy ha egyenruhában sincs kisugárzásuk akkor cicivlben simán elmennék mellettük. 

Szobalányok. Ez egy román nagyhatalom, leszámítva az egyetlen magyar nőt, viszont szegénykém olyan ronda mint a bűn, legalább ötven évesnek néztem és ma kiderült,  hat évvel fiatalabb nálam. Vicces szituáció volt, még jó, hogy ő nem volt jelen a beszélgetésnél amit a szobaasszonnyal folytattam egy röpke cigaretta elszívása közben. 

Az egyik kedvencem, Milena az Ausztriában ritka lengyel, akivel nagyon jól megértjük egymást hiszen, majdnem egy korúak vagyunk, sok a közös témánk és ugye, Polak, Wegier, dwa bratanki, i do bitki, i od szklanki, azaz lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát. Viszont a kölcsönös érdeklődési kör sem visz közelebb hozzá mert szegénykémben semmi nőies nincs. 

Akik ismernek azok tudják, hogy különös utálattal viseltetek a román nemzet iránt, viszont itt ők külföldi rabszolgák és ahogy Anna szokta mondani, mi magyarok is fehér négerek vagyunk. 

Minden nap átmennek a szobalányok, többször is a konyhán maguk előtt tolva az egyik irányban még tiszta a másik irányban pedig már koszos ágyneművel teli kis, diszkrét kocsijaikat. Szakácsként csodálkozom is az útvonalon de sajnos az infrastruktúra szerencsétlen kialakítása miatt, más lehetőség nincs. Mondom, kifelé szép, elegáns szálloda na de a színfalak mögött egy romhalmaz. Addig jó, amíg a vendégek nem látnak mögé. 

A román szobalányok fel sem tűntek és igazából meg sem néztem őket az előbb említett utálatom miatt de egy valaki három hét elmúltával feltűnt, méghozzá a húszas évei elején járó, félhosszú barna haját copfba fogó, barna szemű, mindig mosolygós Ionana. Először fantasztikus dekoltázsa ötlött szemembe mert a többiekkel ellentétben ő mindig kék, viszonylag mélyen kivágott felsőben dolgozik és köpenye sincs összegombolva. Többször belefeledkeztem a látványba, majd pár napja tekintetünk is összeakadt. Eleinte mindketten elkaptuk azt majd az idő múlásával és a találkozások gyakoriságával egyre tovább felejtettük egymáson szemeinket. 

Ma is tovább maradtam bent mert beosztottak előételt készíteni az esti gálavacsorára. Kollégáim elmentek már kettőkor szünetre, este ötig és én pedig négyig még ott maradtam. Ionana többször átment a konyhán, mindkét irányba de már egyre nyíltabban flörtölve egymással. A keskeny átjáró épp a hidegkonyhát érinti ahol én az előételes tányérokat készítettem elő. Tellerwagen a neve annak a gurulós állványnak amire a kész, előkészített tányérokat felpakoljuk és így egyben be lehet tolni a hűtőházba a teljes, előkészített tányérmennyiséget. Azért írom, hogy előkészített mert például dresszingek, szószok és friss dekorációk csak akkor kerülnek rá amikor a pincérek tálalják azt.  

A Tellerwagen ott áll mögöttem, előttem a pult ami teli van még félig üres tányérokkal tehát annyi hely sincs, hogy egy egér elférjen mögöttem. Nyílik a hátsó ajtó, nyikorgására odanézek, Ionana arcát látom meg amint lassan közeledik felém. Megint flörtbe kezdek  vele, az ő tekintete is mosolyog majd elkezdek hátrálni, gondolva a Tellerwagen-t hátrébb tudom tolni de teljesen nem sikerül. Addigra ő is odaér, egész közel, közel, szinte az intim szférámban de az állvány nem mozdul tovább. Fordulnék de kötényem belekakad az egyik tányértartóba. Ahogy hátra nézek, arcát pont velem szemben, szinte elérhető közelségben látom. Pillanatig mindketten gondolkodóba esünk, majd lopva egymás felé mozdulunk, ajkaink villámcsapás szerű csókot váltanak. Férfi létemre elvörösödök de ő körbenéz, nem lát-e bennünket senki és most már csókra nyitja ajkait. Nem érdekel ki is láthat meg, szenvedélyesen csókolom vissza, majd zajt hallva a konyha éttermi bejárata felől mindketten megriadva húzódunk hátra. 

Sikerül kiszabadítanom kötényem a Tellerwagen-ből, hátrébb tolom, ezáltal tovább tud menni de nem megy messzire mert a cukrászat félhomályos helyiségében megáll. Utána megyek, határozottan, magamhoz ölelem, ajkaink forró csókban forrnak össze. Nagy cicijei mellkasomhoz szorulnak, érzem ahogy váratlanul telik férfiasságom meg vérrel. 

Ismét zajt hallunk, szétrebbenünk. Gehen wir eine Rauchen? - Rágyújtunk? - kérdezi. Ich hole meine Cigaretten. - Hozom a cigarettámat. - válaszolom.

Kint leülünk, egymással szemben de lábaink összeérnek. Mindkettőnk szemében forró vágy ég a másik iránt. Ich will dich! - Akarlak! - mondom halkan mintha attól félnék, hogy más is meghallja. Ich dich auch! - Én is téged! - suttogja. 

Élvezettel szívom, a kit tudja hányadik cigarettámat a mai napon. Meddig vagy? - kérdezem. Fél négyig. - feleli majd folytatja. Tudod melyik a szobám a személyzeti házban? 

Válaszként csak csóválom a fejem. 

Elmosolyodik majd halkan mondja: Ami a Te szobád volt amíg fel nem mondtál. - és barna szeme megint huncut mosolyra nyílik. 

Elnyomom a cigarettámat és felállok, elmegyek mellette, kezemmel végigsimítok karján. Négy után ott vagyok - köszönök el tőle.