Elszunnyadok a tavaszi időben kint arra ébredek, hogy nyílik a teraszajtó. Anna ért haza a munkából, megcsókol, mosolyogva megsimogat. Felkelek, bemegyek vele a lakásba. Beszélgetünk, elmesélem neki hogyan is történt a tárgyalás.
Mesél mik is történtek bent amíg nem voltam itt. Van végre témánk. Ez egy kis magyarázatra szorul ugyanis együtt dolgozunk így mindent együtt élünk meg és így itthon nem tudjuk a másiknak elmesélni a napunkat hiszen úgyis tudjuk mi is történt a másikkal. Ez egy kicsit egysíkúvá teszi a kapcsolatunkat, gondolkozom is azon másik munkahelyet keresek mert szerintem kell a napi távol a másiktól. Ezt is felvetem neki, nem örül mert neki így jó, jól érzi ebben a szituációban magát. Sokáig beszélgetünk, majd felöltözök és leviszem a kutyát a szokásos esti sétára. Még a cípőmet veszem, Anna friss törölközőkkel a kezében megy be a fürdőbe. Mellém érve megcsókol és eltűnik az ajtó mögött.
Élvezem a friss tavaszi levegőt, nem szoktam ilyenkor éjszaka hosszú sétára menni vele de most élvezem. Itt nyugodtan sétálhat az ember, kisváros, a menekültszállást bezárták így már gyanús sötét alakok sem mászkálnak felénk, mint pár hónapja. A helyiek nem tolerálták a városra ráerőszakolt kvótát és szinte erőszakkal ellehetetlenítették a szállás létét így inkább nem hoznak ide már senkit.
A tóparton jövünk a hosszú körből visszafelé, az ottani most is nyitva tartó étterem dolgozói már kint ülnek a korláton és dohányoznak. Ismerem őket, jófej társaság és volt kollégáim is dolgoznak ott. Megállok és beszélgetek velük. Kutyám persze nem szereti az idegeneket, fél tőlük és alig akar ülve maradni, csak Pétert ismeri közelebbről így mögé bújik. Bemutatkozok az ismeretlen pincérlánynak, ő új itt, pár hete kezdett. Egyenruhájuk a fekete galléros póló, sárga logóval és a fekete nadrág. Szép az a lány, barna félhosszú haja van és barna szeme, fáradtan mosolyog a ruha nem sokat enged láttatni alakjából de nagy melleit nem tudja elrejteni. Hallo - köszön - ich bin Fanni. Üdvözlöm én is és bemutatkozok. Németül beszélgetünk, csak ő vet közbe néha egy-egy angol szót. Gondolom angolul tanult sokáig és most kezdhette a németet, önkéntelenül az jön még elő belőle. Akcentusán érzem ő is kelet-európai, majd amikor lehamuzza magát halk - bassza meg - hagyja el a száját. Nem is kell sokáig gondolkodnom, hogy rájöjjek ő is egy "kalandvágyó" magyar.
Beszélgető partnereim indulnak vissza takarítani és bezárni, elköszönök tőlük. Fanni meglepődik amikor magyarul ahogy húzni szoktuk, "kicsi dagi Péter"-ként aposztrofálom barátomat. Te is magyar vagy? - kérdi és csak most esik le neki a szituáció. Megbeszélem még velük, hogy holnap munka után iszunk egy sört a az újonnan nyílt kis Gasthaus-ban. Mindenki nevet majd bemennek az étterembe. Fanni utolsóként még visszanéz és mosolyogva int.
Hazasétálunk. Anna a nappaliban ül és tévét néz. Átadom Péter üdvözletét, enni adok a kutyának. Hallom a tévében épp egy pár szeretkezik. Mi az Kicsim ? - kérdem. Most töltöttem le - válaszolja. Nem jössz - kérdezi. De csak még fogat mosok - felelek és bemegyek a fürdőbe. Finom asszonyi illatok lebegnek még bent. Fogmosás után ráteszem a töltőre a fogkefét, észreveszem a nedves rózsaszín borotvát a zuhanykabinban.
Belépek a szobába, félhangosan szól a tévé, Anna amikor meglát széthúzza a köntösét, előtűnik szemérme amit finoman simogat. Gyere már - suttogja felém vágyakozóan.
