Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

CC-BY-NC-SA-4.0

Erotikus történetek, fantáziák

Ismét itthon 9. Anna vizsgája

2016. május 13. - Markus Andreas Schäfer

Még jobban széthúzza a köntöst magán, elém tárul meztelen teste, cicijei is, tekintetében a kíváncsiságot látom és forró vágyát. Imádom amikor természetesen csak átadja magát a jelennek. Mellette egy valamilyen plasztik üveg hever kezébe veszi és csillogó folyadékot önt tenyerébe, majd szemérmére keni azt folytatva érzéki simogatását. Bal kezével mellét masszírozza a jobb tenyere szeméremajkait, középső ujja elvész közöttük, látom rajta amint hüvelyébe dugja azt, ott mozgatja majd kihúzva végigsimogatja magát.

Sokat gyakoroltam valamit Neked - súgja majd becsukja szemét és átadja magát a simogatásnak, az érintésnek - nézz csak engem Kicsim! Nagyon tetszik ez a látvány és az jár az eszemben, hogy meg kellene örökíteni de nem akarom most kizökkenteni ebből a hangulatból. Mély levegőket vesz, összeszorítja szemhéját, keze egyre gyorsabban mozog majd megáll. A mellette lévő díszpárna alól egyik kicsit vibrátorát veszi elő, bekapcsolja ami halkan zümmögve kel életre. Csiklójához tartva, néha kicsit mozdítva rajta kényezteti magát, másik kezének középsőn ujja elvész hüvelyében. Egyre gyorsabban mozgatja ki-be néha csak kézfején látom belül masszírozza magát. Csukott szeme összeszorul, arcán a kéjes érzések tükröződnek, zihálása hangos nyögésbe megy lassan át.

Férfiasságom a köntösön igyekszik át, kioldom a kötőt és hagyom hadd tegye a dolgát. Érzem lüktet a vér benne. Anna ujja hevesen mozog, hallom és látom hamar el fog jutni a csúcsra és ez még inkább felizgat, jobb kezemmel végigsimítok farkamon. Váratlanul kapkodni kezdi a levegőt a tőle szokásos módon minden gátlást elveszítve hangosan élvezni kezd, megemeli csípőjét, ujja lucskosan csattan ahogy ujjazza magát, gyorsabban és gyorsabban majd a vibrátor csiklójához szorítja, kirántja másik ujját magából, nyomában vékony de intenzív sugárban spriccel szeméremajkai közül puncija. Ismét be-benyúl hüvelyébe még impulzust adva neki, remeg teste, arcán a fájdalmas de kielégült kéj ül. 

Micsoda meglepetés - gondolom magamban és csak nézem ahogy finoman simogatja magát. Szemét ki-kinyitja majd rám emeli tekintetét és elmosolyodik. Na átmentem a vizsgán - kérdezi- vágyakozó, szeretetteljes hangon. 

Imádlak drágám, nem is tudod mekkora élmény volt látni téged így - felelem. Felé lépek, megemelem a könnyű dohányzóasztalt és helyet csinálok magamnak. Arca felé hajolok, megcsókolom. Menni fog még egyszer ? - kérdem azzal letérdelek, fejemet combjai közé nyomom, kinyújtom nyelvem, beleborzongok amikor megérzem puncijának finom ízét és illatát...

1_1.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://erotortfant.blog.hu/api/trackback/id/tr858713002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.