Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

CC-BY-NC-SA-4.0

Erotikus történetek, fantáziák

Erotikus történetek, fantáziák

A kedvelő 4. Látvány

2017. július 25. - Markus Andreas Schäfer

Réka kinyitja szemét és oldalra néz, párjára mosolyog majd szinte színpadiasan fordul vissza felém, kinyújtott nyelvvel nyalja végig farkamat és ismét makkommal játszik. Forró lehellete árad szét rajta. Beleborzongok és lehunyom szemem, hagyom végigterjedni testemen. 

Az ajtó felől mozgást hallok, odapillantok. Anna épp a lábát emeli fel az étkező padjára, a pasi letérdel és feje elveszik a szoknya alatt. Hallom ahogy párom felsóhajt, a férfi nyelve érintette forró szeméremajkait. Egymásra nézünk, próbáljuk nyitva tartani szemünket ahogy a másik pár kényeztet bennünket de néha lehetetlen mert az ingerek arra sarkallanak, hogy lehunyva élvezzük a kapott gyönyört. Anna jobb kézzel megkapaszkodik a nyitott erkélyajtóba, fel felnyögve élvez. Érzem és hallom Réka pasija nagyon érti mi is kell neki. Percekig ebben a helyzetben nyalja őt majd Anna megunja és hátrébb lép. Előtűnik a férfi nedves arca a ruha alól, kézenfogja, elmenve mellettünk a nappaliba lépnek. Feleségem kibújik a ruhából és a kanapéra fekszik, lábait felhúzza, combjai megnyílnak a férfinak. Az elé térdel és vadul fúrja magát közéjük, Anna halkan felnyög majd kezei eltűnnek a melltartója alatt.

Réka apránként egyre mélyebbre tünteti el szájában farkam, nyelve cikázik rajta majd egy hirtelen mozdulattal maga felé húz, ajkait érzem szeméremdombomon fériasságom eltünteti teljesen. Pár pillanatig így marad majd levegőt kapkodva engedi ki torkáról azt és lassú fejmozdulatokkal előre-hátra jutva szopja, nyalogatja. Jobb keze eltűnik combjai között. Sokáig még lassan mozog majd egyre gyorsabban teszi, nyála csöppen a földre férfiasságomról ahogy szinte felfalja azt, hol mélyebbre hol kevésbé mélyre tüntetve el. Érzem most nem kell azzal foglalkoznom, hogy visszatartsam magamban a beteljesülés felé vezető út végét. Réka élvezettel izgat. 

A nappali felé nézve csak annyit látok, hogy egy pólós hát veszik el Anna combjai között, ő pedig egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, félhangosan fenyögve. Pár pillanat múlva betölti szobát a hangja, combjait összeszorítva készteti a pasi megállásra és élvez el, először. Igen akarom Rékát, el akarok merülni benne az ismeretlenben de méginkább akarom, hogy Annának sokkal nagyobb élvezetekben legyen része, csak halmozza a kapott kéjt, halmozza az orgazmusokat amiket a pasi és én adok neki. Enyhül a combja szorítása, a férfi ismét elmerül csodavilágában, nyelve megint Anna izgalmas ajkait kényezteti. 

A vágy engem is hatalmába kerít, nem foglalkozom igazán azzal, hogy most Rékának mi is lenne a jó. Kezem önkéntelenül is tarkójára vándorol és fejét magam felé húzva tüntetem el farkam szájában, makkommal érezve most a torkát. Ő nem ellenkezik hanem már magától teszi meg nekem én pedig csak halkan nyögök, élvezem. A nappaliból hallom Anna ismét eljut a csúcsra, már másdoszor és ez engem is mégjobban felizgat.

Élvezz kicsim - mondom magamban - még akarom hallani! Réka ajkait érzem heréimen ahogy ajkai érintik majd mindkettőt ajkai közé veszi, nyelvével érzékien csiklandozza. Kiengedi és ismét szájába vesz, körmei fenekembe vájnak, fájdalmas de izgató kéjt adva. Lihegve és nyálasan szopja farkam érzem most kell abbahagyni. Megállítom, kérdően rám néz. Megfogom vállát és felemelem majd megfordítom. Melltartójának kapcsait oldom ki, az a földre hullik. Most megbizonyosodhatok róla amit eddig is sejtettem, sebész keze dolgozott a hatalmas ciciken. A varrat szinte alig látható függőlegesen a kerek mellbimbójáig. Végighúzom ujjam rajta és nyelvemmel közelítek felé, aprókat nyalintva adok izgalmas impulzusokat neki. Megborzongva felnyög. Kezem végigcsúszik derekán, fenekén majd hasán egészen szeméremdombja aljáig. Érzem ahogy ujjam elmerül nagyajkai között, nedves pici kisajkait. Ahogy visszafelé húzom ujjam, elidőzök csiklójánál, amennyire tudja combjait még szét nyitja és felnyög az érintéstől. 

Ajkaim között hol egyik hol pedig másik mellbimbója, nyelvem köröz rajtuk, ujjam egyre több nedvességet visz csiklója felé. Sziszegve engedi ki a levegőt. Nem látom Annát és a férfit sem csak mozgást és övcsat halk csengését hallom. Pár pillanat múlva a pasi halk nyögését. Csak gondolom mi történik és remélem Annának tetszik Réka párjának farka, tudom mekkora kéjt tud édes ajkaival adni. 

Elengedem Réka cicijét, fejem felemelve átnézek a válla felett. A pasi a kanapé mellett áll, feleségem már teljesen meztelenül térdel előtte épp isteni nyelvét húzza végig férfiasságán. Finoman Réka vállába harapok aki erre felsóhajt, kézen fogom és magam után húzom a kanapéhoz. Leül majd hátát a párnának támasztja, hosszú lábai a földre érnek, combja kitárulkozva invitál a csodavilág felé. Elé térdelek de álló farkamnak nincs hely a kanapé előtt így finoman lejjebb húzom őt. Szemérme pont az kanapé szélén, lelkesen fúrom fejem combjai közé, merűl el nyelvem ajkai között, bejáratától felfelé indulva pici csiklója irányába....

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erotortfant.blog.hu/api/trackback/id/tr2712685429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása