Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

CC-BY-NC-SA-4.0

Erotikus történetek, fantáziák

Erotikus történetek, fantáziák

A vásárlás 6. - Nem várt meglepetés

2018. július 04. - Markus Andreas Schäfer

Andi magára tekeri a ruháját és elindul a ház felé. Én kiveszek a hűtőből egy sört, beleereszkedem a langyos medencébe és jólesően kortyolok bele. Imádom ahogy a víz körbevesz, hallgatom a természet neszeit, már a tücskök is ciripelnek, zsivajognak a fecskék is. Kinyúlok a kis asztalhoz, elveszek egy cigarettát és rágyújtok, élvezem a kielégülés utáni nyugalmat. Gondolataim a házban járnak. Igazán kíváncsi is lennék, mi történik bent de nem mozdulok.  Elnyomom a csikket, kiteszem az asztalra a sörös dobozt, mély levegőt véve merülök a víz alá.

Ahogy kiemelem fejem a vízből, a torkomon akad a levegő. Anna áll velem szemben, szigorú arckifejezéssel, de látom mögötte a vidámságot. A gondolatok villámgyorsan cikáznak át agyamon; hogy kerül ide? Dolgoznia kellene, szabad hétvégét kapott? Utál vezetni és mégis itt van? Úristen most mit fog szólni? Lelkileg felkészültem a legrosszabbra is. Az autót sem hallottam megállni. 

- Szia Nyuszi! - szól szigorúan, én pedig érzem ahogy vörösbe fordul arcom színe. Szóval mi is folyik itt? - kérdezi.

Én csak hebegek, látom élvezi zavaromat majd elkezdi kigombolni, patentos, halványzöld farmerruháját. A földre ejti, fehér, pamut push up melltartó és a szokásos fehér tanga van rajta.

- Remélem maradt még a feleségedre is energiád?! - kérdezi majd ledobja a melltartót, kilép a bugyijából és átemeli lábait a medence szélén. Felállok és bátortalanul közeledek felé, ahogy ajkunk összeér, Anna erotikusan izgalmas csókja, feledteti feszültségem.

Átkarolom, magamhoz húzom, cicijei bőrömhöz érnek. Hosszan állunk a lemenő napfényben, egyre vadabbul csókoljuk egymást, egyre izgatottabb állapotba kerülünk. Kezem popsiját simogatja, az övé az enyémet. Fejem lejjebb hajtom, nyakát csókolom, érzéki de finom csókokkal, vállát, karját, majd mellét. Óvatosan veszem ajkaim közé szép mellbimbóit, érzem ahogy megduzzadnak számban, nyelvem cikázik rajtuk. Hol egyiken, hol pedig a másikon. Letérdelnék elé de nem hagyja.

- Nem Nyuszi! - mondja határozottan - Nem! Öt órát ültem rajta, most nem nyalsz ki, ellenben én.. - folytatja és ő térdel elém. Férfiasságom vérrel telve, Anna megcsókolja makkom, erre az impulzusra még keményebben áll. Végighúzza a nyelvét, zacskómtól, végig makkomig majd vissza. Felsóhajtok a gyönyörtől. Nem veszi szájába még, egyre csak játszik vele. 

- Ez meg ki? - hallom Niki meglepődött hangját. Odanézek, Zoli, Niki és Andi állnak meg a medence mellett.

- Szia Kislányom! - köszön a barátom Annának a megszokott stílusában. Anna elmosolyodik. - Szia Kisbarátom! 

- Akkor most bemutatkozom, Anna vagyok lányok, Markus felesége. - Andi arcán  megrökönyödést látni. Na figyeljetek, akkor megmutatom, milyen is egy jó szopás. - folytatja kissé cinikusan, kinyújtja nyelvét, végighúzza farkamon.

Én lehunyom szemem de a sarkából még látom ahogy Zoli elindul a ház felé. A két lány állva marad, arcukon fitymáló kifejezéssel. Anna nem színészkedik, csak hogy mindig, pont úgy kényeztet. Élvezettel érinti férfiasságom minden pontját, makkom szájába veszi, nyelve simogatja, megszívja azt majd elengedi. Érzem forró leheletét rajta, nem is zavar a nézőközönség, ismét elengedem magam, elmerülök a kapott kéjben. Kezei combomon, fenekemen cikáznak, körmei hegyével simogat, feje lassan közelít felém eltüntetve jókora hosszúságot farkamból. Csak halkan nyögök, ez amit kapok nem mindennapi élmény. 

Nem is tudom mennyi idő telik el, Anna ujjai körbefogják férfiasságom, nyála nedvességén siklanak, makkom ajkai között. Kapkodom a levegőt. Ő megáll és szép barna szemeivel rám mosolyog. 

- Gyere Apa, feküdj a napozóágyra! - mondja. Kilépek a medencéből, megigazítom a törölközőt és hanyatt végigfekszem rajta. Farkam az ég felé néz, szinte lüktet. Anna két lába közé veszi az ágyat és előre hajol. Kezei combom tövén nyugszanak, néha mozdít csak rajtuk, ez az érzés elmondhatatlan. Lehúnyom szemem, megérzem forró lehelletét makkomon, majd nyelvét zacskómon. Érzékien nyalja, csókolj, szájába veszi heréimet, játszik velük, közben ujjai épp csak férfiasságomat érintve adnak örömet. Nyelvével cikázva nyalja farkam, egyre feljebb érve, makkom alatt sokáig időzik, megremegek néha. Ujja fenekemet simogatja, ánuszomat érintve, cirógatva. Minden kéjes impulzusnál felsóhajtok, kikapcsol a külvilág, csak Anna fantasztikus játéka létezik. 

Hosszan - nem is tudom mennyire - egyre csak szopja farkam, simogat, én pedig érzem nem fogom már sokáig bírni de ő most megkínoz, ahogy én szoktam. Ahogy lélegzetem kapkodóvá válik, megáll, nem tesz semmit, megvárja amíg megnyugszom és csak utána folytatja tovább. Néha érzem fogainak finom érintését, nem kellemetlenül viszont izgatóan. Megint és megint eljátssza velem. Szinte már akarom, követelném a kielégülést de ő mindig tudja mikor is kell megállnia. A kéjtől szenvedek, édesen és mámorosan.

Felemeli a fejét, megérzem amikor rám néz.

- Most gyere belém! - szól és hátat fordít, négykézlábra ereszkedik, mögé térdelek, ujjaimmal végigsimítok popsiján, finoman széthúzom, isteni szeméremajkain megcsillan nedvessége. Kezembe veszem farkam, makkom bejáratához illesztem, előre mozdulok, lassan előre, tudom mire számíthatok, Anna felsóhajt amint végigérek benne. 

- Ez az Kicsim! - nyögi és én lassan elkezdek mozogni. Oldalra nézek, Andi Niki előtt térdel, kinyújtott nyelve a lány szeméremajkait simogatja... 

nyal.gif

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erotortfant.blog.hu/api/trackback/id/tr1414089031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása