A nyáron átalakul kollégiumunk, szállodává. Nem akarják elküldeni a dolgozókat pár hónapra pecsételni,  azaz átmeneti munkanélkülinek, így a legalább nullszaldós marad, de ha lehet akkor nyereséget is termel az internátus. Ilyenkor, minden évben felvesznek gyakornokokat a szomszédos Tourismusschule - Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjai közül. Felszolgálnak, recepciós feladatokat látnak el, és nem utolsó sorban elég rendes pénzt is keresnek vele. 

Az idén négyen vannak. Sarah a szőke, kicsit pökhendi lány, Christian a magas, szakállas, de a munkát nagyon nem szerető srác, Mart a fél török, fél osztrák szülők gyermeke, fekete hajú, szemüveges de mindig jókedvű, mosolygós fiatalember és Marlene a barna hajú és szemű, kedves, jövőre végzős diáklány. 

Sarah-val és Christiannal nem sokat találkozom, de Mart-al és Marlene-el, szinte minden nap munkakapcsolatom van. Általában ők ketten reggeliztetnek. 

Ma reggel is Marlene dolgozik kint az étteremben, de ha ideje van - és van bőven mert csak harminc vendég jön reggelizni - bejön a konyhába beszélgetni. Mosolyog, barna szemei a tekintetemet kutatják. Fekete nadrág, fehér blúz, alóla áttetszik fekete melltartója. Hosszú barna haja, mindig elegánsan fésülve. Diszkrét dekoltázsa épp csak sejtetik barnára sült cicijei vonalát. Újra és újra keresi tekintetemet, mélyen néz szemeimbe. Bennem csak az zakatol, hogy diák, végül is felelős vagyok érte, mint egy nevelő az internátusban, bár abban biztos vagyok, hogy már nagykorú. Rá is kérdezek, a válasza megnyugtat, húsz éves lesz novemberben. 

Ezen el is viccelődünk, mint a hölgyek korát nem illik firtatni. Nevet is rajta, nagyon tetszik. Cukkini-krémlevest főzök a személyzetnek az ebéd első fogása gyanánt, odaáll mellém, beleszagol. 

- Imádom a cukkinit! - suttogja. Halvány tusfürdő és enyhe parfüm illatot érzek rajta. 

- Neked főzöm! - mosolyodok el és egyre bátrabban feszegetem a határokat. Néha kimegy az étterembe, én is körbenézek kint, kell-e valamit utántölteni. A büfépult mögött egy széles oszlop áll, körbejárom, megnézem, van-e elég kenyér, zsemle, croissant, lecsekkolom a sajtos és felvágottas tálcákat is. Ahogy elindulok vissza a konyhába, a tolóajtó érzékeli is azt, hogy ott vagyok, ki is nyílik de hirtelen Marlene kerül velem szembe. Szinte az intim szférámban áll meg. Mosolyog, szemében tűz ég. 

Mozdulnék felé, de nem merek, legalább egy tucat vendég reggelizik az étteremben de nem látnak most ide. Marlene halkan megszólal:

-  Tudod, hogy mennyire szeretem az idősebb férfiakat? - kérdezi mélyen a szemembe nézve, huncut mosollyal az arcán, az oszlop mögött állva, halkan. - Ugye, meg fogsz dugni? Akarlak! - suttogja és elindul a vendégek felé, Én csak állok megkövülve, magamban még egyszer lefordítom a német azaz osztrák mondatot de ezt mondta. 

Nézek utána majd visszalépek a konyhába, megkeverem a cukkini krémlevest, a Rational felé fordulok mert elkezd zenélni. Elkészült a következő adag lágytojás. 

Elindulok a forró tálcával kifelé, rajta gurulnak a tojások, vigyázok rájuk, nehogy összekoccanjanak. Ahogy kinyílik az automata ajtó, Marlene-nel szinte összeütközünk. Csak állunk és nézzük egymást.

- Hast du das ernst gemeint?  - komolyan gondoltad? - kérdezem tőle.

- Jo, ernst, i wü di, i wü sex hobn mit dia. - Igen komolyan, akarlak, szexelni akarok veled. - suttogja Mundart-ul, azaz osztrák dialektussal majd utat enged nekem. 

Kirakom a tojásokat, visszamegyek a konyhába. Ledobom a kötényemet és magamhoz veszek egy szál cigarettát. Elindulok lefelé a lépcsőn. A gazdasági bejárat rámpáján rágyújtok, izgatottan szívom a cigarettát. Most megint sikerül ami régen, még az a'la carte-os időkben azaz negyven másodperc alatt. Elindulok felfelé, amint belépek a konyha előterébe Marlene áll az ajtóban. Nézzük egymást, majd felém mozdítja arcát, megcsókol. Magamhoz húzom, forrón viszonzom, nyelvünk a tiltott gyümölcsöt ízleli. Érzem ahogy cicijei mellkasomhoz érnek, farkam lüktetni kezd. Nyelve vadul cikázik számban, szinte felfal ajkaival, zihálva játszunk egymással.

A lépcsőházból lépések koppanásai hallatszanak, szétrebbenünk, ő az étterem, én a konyha felé tűnök el az étkezőből. Karin érkezik a konyhába, érdeklődik mi is lesz az ebéd ma. Arcomon a pír csak nem akar elmúlni.

- Látom meleged van! - mondja - Na igen, mára is forróságot jósoltak a meteorológusok. - ha tudnád, gondolom magamban, hogy mitől piros, nagyon csodálkoznál. Még egy pár percig beszélgetünk, majd visszamegy dolgozni. Marlene alakja jelenik meg az étterem felől, amint bezáródik mögötte az ajtó hozzám lép. 

- Ugye folytatjuk? - kérdezi csillogó szemmel - Olyan nedves lett a bugyim! 

- Most dolgozz, rossz kislány! - nevetem el magam - Délután ráérsz? 

- Igen! - mosolyodik el.

A nap további részében keresem a lehetőségem arra, hogy közelebb kerüljek hozzá, egy-egy szinte véletlen érintés, simogatás jut ki. Vigyázunk, hogy senki se lásson meg...