Marlene forró teste az enyémre ereszkedik, barna fürtjei vállamat simogatják, ajkának heves csókja hihetetlen gyorsan, újra, vad vágyat generál bennem. Nyelve, éles fogai, kéjesen csókolnak, hasonlóképpen én is, ugyanazt művelem vele. Két keze vállamat szorítja, az enyém derekát cirógatja, néha elérve popsija vonalát. Halkan zihálunk, élvezzük egymást.
- Érzem, most már meg tudsz dugni! - suttogja fülembe, férfiasságom kemény állapotára célozva. Csípőjével aprókat mozdul rajtam.
- Várj még! Mást szeretnék adni neked előtte. - válaszolom. Ő fölül, csodálkozó pillantást vet rám. Én is felegyenesedek, lágyan a kanapé másik karfájára hajtom fejét, duzzadt mellbimbói hívogatóan néznek rám. Most ő kerül alulra, fölé kerülök, kinyújtom nyelvem, hamvas cicijei felé közelítek, szinte megremeg amint hozzáérek. Érzékien játszom vele, hol egyikkel, hol a másikkal, ajkaim tapadnak pici udvarára, forró csókokkal árasztom el. Marlene lehunyja szemét, látom, átadja magát az ingereknek, egyre többször sóhajt fel, kéjesen. Élvezem ahogy fiatal testével így játszhatok, adhatok neki.
Apró csókokat lehelek hasára, csípőjére, combjára, majd szeméremdombjára. Lábai összezárva, ajkaim egyre mélyebbre fúródnak közöttük, nyelvem megérinti épp csak megmutatkozó kisajkait. Nyitná combját de nem engedem még neki, ebben a pozícióban játszom vele. Meg-megremeg ahogy néha csiklójához érek. Keze tarkómra vándorol, borzolja rövid hajam, simogat.
Jobb lábát a földre csúsztatja, elém tárul nedvességtől csillogó, duzzadt szemérme, beszívom puncijának fenséges illatát. Két kezem combja tövén nyugszik, nagyujjaim nagyajkait masszírozzák. Nyelvem mint egy hullámvasút siklik, ajkain, dombocskáján, majd elmerül forróságot adó világában. A bal lábát felhúzza, lassan nyílik ki előttem. Lejjebb csúszom, nyelvem körözve keresgél, hamar megtalálja a nedvesség forrásának kapuját, óvatosan egyre beljebb kerülök vele. Körbe-körbe mozdítom, egyre nagyobbakat leírva vele, egyre beljebb jutva titokzatos hüvelyébe.
Gyorsabban kapkodja a levegőt, felnyög. Nem hagyom abba, és még nem indulok csiklója felé. Élvezem ahogy impulzusokat kap de nem teljesedhet ki. Marlene vaginájából szinte ömlik a nedvesség, íze fantasztikus, farkam lüktet a vágytól. Nem bírom tovább, ott tartani magam, hirtelen mozdulattal végighúzom nyelvem ajkai között, csiklóján át. Éles hangon - mint egy egérke - felnyög, a levegőt kapkodja utána. Nyelvemmel eljátszom ugyanezt, ismét és ismét, minden csikló-érintésnél éles hangja tölti be a szobát. Érzem kívánja teste és lelke az orgazmust, a kéjt, mennyei ahogy - mint egy hangszeren - játszom vele. Marlene ujjai rövid hajamba kapaszkodnak, éles körmei fejbőrömbe vájnak. Édes fájdalom ez. Nyelvem nem is viszem messzire, épp csak csiklója alatt indulva,azon elidőzve és felette megállva indul visszafelé.
Lélegzetvételéből hallom, hogy hamar el fog élvezni, megállok, nyelvem hüvelyének bejáratán pihentetem. Szinte felrobban, hetedik érzékem azt súgja; nehéz lesz egy kicsit is lecsillapodnia - de várok. Ahogy lihegése lassul, ismét csikója lesz nyelvem célpontja, a duzzadt kis pont csak rá vár. Ismét a beteljesülés kapujáig csókolom, nyalom és persze újfent megállok a csúcspont előtt.
- Rossz voltam de ennyi büntetést nem érdemlek meg! - nyögi zihálva.
Még várok, nyelvem ide-oda mozgatva indul felfelé, majd hirtelen ajkaimmal körbeveszem, csak aprókat nyalok rajta, megszívom és ebben a helyzetben nyalom tovább. Pár másodperc múlva éles sikításban tör ki, megemeli csípőjét, remegve éli meg az elérkezett kéjt. Nedvessége csak árad ki belőle. Elkerülve csiklóját nyalok aprókat szeméremajkain, hüvelyének bejáratán ízlelem őt.
Lélegzetvétele lassan normalizálódik, felemelem fejem, egymásra nézünk.
- Ez nem büntetés volt hanem ajándék! - suttogja csillogó szemekkel.
- Nem tudlak megbüntetni. - válaszolom
- Akkor most megdugsz végre? - kérdezi türelmetlenül és megfordul a kanapén, popsija hívogatóan néz rám. Ha nem is büntetlek meg de meg akarom a fenekedet is dugni - mondom magamban. Mögé térdelek, férfiasságom kezembe fogom, makkom nedves bejáratához illesztem...