Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

CC-BY-NC-SA-4.0

Erotikus történetek, fantáziák

Erotikus történetek, fantáziák

Az ingatlantanácsadó 11. - Befejezés ?

2017. július 07. - Markus Andreas Schäfer

Kihúzom ujjam hüvelyéből, számba veszem s élvezettel leszopogatom róla Anna nedvességét, Az az íz mindig méginkább felizgat és feldob. Mögé térdelek, két kezem popsiján, csak ágyékomat mozdítom és vele mozdul farkam lefelé a kellő pozícióba, hogy pont a bejáratához érkezzen. Enyhén előre tolom és már érzem is amint makkom elmerül benne, lassan egyre több vész el majd férfiasságom tövénél  forrósodnak szeméremajkai. Végig benne vagyok, Anna pillanatra felemeli a fejét és hangosan felnyög majd ismét eltünteti Péter farkát a szájában. Lassan mozgok előre és hátra benne, csípőmet hol jobbra hol pedig balra. Egész vagináját akarom érinteni, minden apró négyzetmilliméterét izgatni, a legjobb pozíciót megtalálni ahhoz, hogy elveszítse a kéjben az eszét. 

Hallom ahogy a pasi is fel felsóhajt Anna finom nyelvének játékától és hallom feleségem lélegzetét is, halk nyögéseivel. A kanapén fekszik Péter akit csak hasáig látok mert Anna szőke rövid haja eltakarja, utána az ő válla és háta majd istenien ringó popsija ahogy lökéseimtől megremeg. A férfi szemei lehunyva csak néha rándul meg arca a kapott kéjtől. Hirtelen elkap egy gondolat - milyen szép is lenne ha mi hárman élveznénk el de erre kicsi az esély bár én igyekszem úgy tenni, hogy talán kontroll alatt tudom tartani Anna eljövendő orgazmusát. 

Mindhárman kapkodjuk a levegőt, halk nyögések töltik be a nappalit amit a zárt ablakok sem engednek a külvilág felé. A kéj hangai kikapcsolják a külvilágot bennem. Anna nedvességtől lucskos puncija neszei ahogy mozgok benne néha elnyomják lélegzetvételünket. Ujjam popsija rózsája felé csúszik, a vágy és a látvány szinte vonzza azt majd meggondolom magam mert valamiért nem szereti, talán fél tőle. Így csak megnedvesített ujjammal néha-néha érintem meg. Minden vágyam, hogy egyszer megossza velem azt is, micsoda ajándék lenne. 

Gondolataim hirtelen visszatérnek a jelen világba ahol elvesztettem a kontrollt, Anna megfeszíti testét, elemeli száját Péter farkáról és visszafogott hangon élvez el, most már nem tudok mit tenni mélyen döföm farkam hüvelyébe és apró de intenzív mozdulatokkal mozgok benne még és még mámoros érzést adva neki. Imádom minden pillanatát gyönyörének.

Mi van fiúk - kérdi hangjában megjátszott gúnnyal - ti nem akartok elmenni? 

Péter és én egyszerre nyitjuk ki szemünket. Cseréljünk - javaslom. Nincs nálam óvszer - szól halkan a férfi. Hozok - válaszolom és kihúzom farkam nejem puncijából. Anna éjjeliszekrényében lelek rá, megnézem a dátumot de még nem járt le. Mi nem használjuk régóta.

Péter felé nyújtom aki izgatottan tépi föl a csomagolást és húzza farkára a gumit. Feküdj le - kéri halkan a férfit. Én csak állok és nézem, nejem csókot lehel felém. Anna megfordul és háttal közelít a férfi felé, kezébe fogja a férfiasságát, magába irányítja, lassan ereszkedik rá...

A bejegyzés trackback címe:

https://erotortfant.blog.hu/api/trackback/id/tr3612644301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása