A költözés maga egy rémálom, különösen ha közben dolgozik az ember. Másik városba kell költöznünk a leányunk iskolája miatt. Nincs messze csak 25 kilométerre és ráadásul ez már nem Salzburg tartomány hanem Oberösterreich de akkor is el kell valahogy hurcolkodni. Anna még itthon lábadozik az vetélésből, közben elfoglalja magát, minden napra összekészít annyi csomagot amit személyautóval el tudok vinni az új lakásba Bad Ischl-be. Naponta két kört viszek, lassan de biztosan kiürül a lakás. A költözés napjára már csak a bútorok maradnak de ahhoz majd bérelek egy kisteherautót és a kollégáim jönnek segíteni.
Az új lakás sokkal nagyobb, két hálószoba és nagy nappali ráadásul világos és a város peremén van, kilátással a Traun-ra és a Katrin-ra. Egyszerre szerettünk bele. Egyetlen hibája van, a konyha. Az előző bérlőé a konyhabútor és ötszáz eurót kérne érte viszont lelakott, a gépek koszosak, büdös a mosogatógép, a munkalapon mintha embert öltek volna. Nem vesszük meg, kértük a régi lakót, hogy vitesse el. Így egy teljesen üres konyhát kaptunk ahová venni kell bútort és gépeket. Ez itt Ausztriában nem gond ugyanis baromira olcsón lehet szuper állapotú használt dolgokhoz hozzájutni. Az interneten keresgélünk és hamar találunk is egy jónak tűnőt. Felhívom a számot, a pasi eléggé unottnak és szűkszavúnak tűnik de megbeszéljük, hogy a hétvégén elmegyünk megnézni. Legalább kirándulunk az Attersee-hez közben.
Szombat délelőttre beszéltük meg a találkozót. Korán indulunk, nincs messze de az út csodás és nem akarok sietni. Imádom ezt a Salzkammergut-i tájat valahol minden tó a az elmúlt balatoni gyerekkoromra emlékeztet. A faluba érve felhívom az eladót, ismét bunkó módon kér még húsz percet. Az idő elteltével visszahív és megadja a címet. Mérgelődök, előbb is megtehette volna, most keresgélhetek a hülye mobilos GPS alkalmazással. Szerencsére hamar megtaláljuk a házat.
A kocsiból kiszállva fantasztikus kilátás nyílik az Attersee-re, irigylem is érte. A pasi szűkszavúan üdvözöl majd bevezet a házba. Mindenhol építési törmelék, az egyik szobában látom a parkettát is épp felszedték. A konyha tágas és világos és a bútor is szép. Alig látszik rajta az az elmúlt 10-15 év használat. Anna csodálkozva fedezi fel, hogy a sütőnek és a mosogatógépnek új, gyári szaga van még magyarán sohasem használták. Megéri az érte kért 200 eurót. Ki is fizetem Manfred-nak, így hívják mint kiderül közben. Az elvitelről kezdünk tárgyalni, nekem csak hétfő a jó mert akkor van szabadnapom és akkor tudok csak segítséget hozni. Neki viszont nem jó, mert dolgozik.
Kerstin! - kiáltja - lejönnél? Hamarosan egy mosolygós, 25 körüli, szőke nő jelenik meg. Ruhája kissé poros. Kezét nyújtja, bemutatkozik. Kék szemeiben olyan egyszerű vidámság bújkál. Teljesen ellentéte a pasinak.
Hétfőn el tudsz jönni délelőtt mert elvinnék a konyhabútort - kérdezi. A nő mosolyogva válaszol - persze, aznap otthon vagyok. Megadom a számomat és hívj fel - vált tegezésre - ha lejöttök az autópályáról. Egy cetlire írja fel. Az írása is olyan vidámságot tükröz, ő az a személy aki csak egy tekintetével feldobja az ember napját. Még beszélgetünk tekintetünk többször összeakad de nem a normális, két beszélgető ember szemkontaktusa szintjén hanem mélyebb érdeklődés és vágy tükröződik benne. Elbúcsúzunk és elindulunk haza. Gondolataimban Kerstin jár, el is döntöm megpróbálok vele kapcsolatba lépni, talán nem utasít el.
Még meg megállunk a tó partján, sétálunk egyet a Weißenbach-völgyében. Szerencsére forróság van és hoztam magammal fényképezőgépet is. Anna piros ruhában, a patakmederben. Remek képeket készítek róla. Megkérem, hogy legyen kihívóbb, mutasson egyre többet. Benne van és lassan el kezd vetkőzni, amolyan Nude in Public érzésem van. Leteríti a ruháját és ráül, kezével végigsimít magán, csak a melltartó és a bugyi van már rajta de lassan azok is lekerülnek. Maradj ott és nézz, fényképezz! - szól. Lassan vetkőzik, egyre többet mutat, egyre szemérmetlenebbül magából.
