Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

CC-BY-NC-SA-4.0

Erotikus történetek, fantáziák

Erotikus történetek, fantáziák

Egyesületi gyűlés 3. A kapcsolat

2016. október 24. - Markus Andreas Schäfer

Másnap ismét korán kelek szokás szerint. Anna félig betakarva alszik még, cicijeit nem fedi semmi. Nézem egy kicsit a félhomályban majd felkelek. Ülök a konyhában a laptop mellett, a forró kávémat kortyolgatom persze rá is gyújtok mellette holott abba kéne hagyni. Na majd ha lesz egy kis szabadság akkor rászánom magam és ismét megpróbálom. 

Lapozgatok a fb-on, Erika kevés publikus képeit nézem. Azon gondolkodom, hogyan tudnék vele kapcsolatba lépni. Elsőre írok egy email-t a megadott címre. Csak mint külföldi mint akinek az itteni iskolarendszerrel kapcsolatban lennének kérdései pár dologról érdeklődök. Persze megkérdezem, a leányának hogyan tetszik a suli. Elégedetten dőlök hátra, az első lépést megtettem.  

Olyan közlési kényszerem van de nem tudom mit is tegyek majd ránézek a goldengate.hu-ra. Végiglapozgatom a feltöltött sorozatainkat majd Bécsi kiruccanás címmel feltöltöm a tavaly ott készült képeinket. 99 százalékban kedves kommenteket kapunk de mindig van egy iszonyú bunkó is aki trágár módon kritizál. Elmegyek a fürdőbe, elkészülök. 

Elégedetlenül szemlélem magam a tükörben, kicsit sportolnom kéne és kevesebb sört innom. A kedvenc köntösömbe bújok, ránézek az órára de van még időm. Visszaülök a laptop elé, belépek a levelezőmbe. Meglepődve látom, hogy Erika válaszolt máris. Izgatottan kattintok a levélre. Nagyon kedvesen válaszol minden kérdésemre és bíztat, hogy bátran írjak ha lennének még. Kiderül, hogy a kislány nem az ő lánya hanem a nővéréé akit két éve vesztettek el, autóbalesetben hunytak el a szülők azóta ő neveli a gyermeket. Egyes szám első személyben ír nem derül ki van-e férje vagy élettársa. Azonnal válaszolok rá, megköszönöm és élve a lehetőséggel kérdezek is. 

A fb-ra kattintva ismerősnek jelőlés érkezik, Erika az. Vissza is igazolom azonnal és ott folytatjuk a beszélgetést. Nézem amint lájkolja a képeimet. Leginkább azokra érkezik visszajelzés amiken egyedül vagyok illetve a megosztott hondás szexi csajos képekre. Most már én is látom az ő fotóit. A leánnyal sok képen szerepel de egyedül is rengeteg van. Munkahely, nyaralás, sörsátor dirndl-ben. Az adatlapjából csak annyi derül ki, hogy egyedülálló. Rá is kérdezek. Nincs senkije mióta ő neveli az unokahúgát válaszolja. Izgatott vagyok, valahogy meg kell kérdeznem lenne-e kedve személyesen folytatni a beszélgetést de nem akarok túlzottan rámenős lenni. Próbálok burkoltan udvarolni, hogy-hogy nincs egy ilyen szép nőnek senkije. Smiley-val köszöni meg majd megkérdezi, nincs-e kedvem meginni vele egy kávét valamikor és akkor elmeséli. Megdobban a szívem az izgalomtól, sínen vagyok. Elköszönök tőle, ő is indul dolgozni. 

Elkészítem Anna kávéját, elindulok vele a hálószobánk felé. Amint kinyitom az ajtót, halk lihegést hallok. Nincs már rajta a takaró, keze a combjai között intenzíven simogatja magát. Elmosolyodik amint meglát és folytatja. Ilyen látványtól persze bennem is elindul a kéjvágy, farkam gyorsan telik meg vérrel köntösöm alatt...

1cvf7d.gif 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erotortfant.blog.hu/api/trackback/id/tr9211833635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása