Kevés az időm újabban, egyre stresszesebb a munkahely - tudom váltani kellene de egyenlőre nincs arra sem időm - közeledik március is, a ház eladásának és az új vásárlásának időpontja ami mindenki tudja mivel jár. Szóval csak rohanok és hajtom magam. Egy újabb rohanás a nagyobbik lányom szalagavatója hiszen a KEK-en lesz és pénteken ami azt jelenti, hogy hajnalban kelni, levezetni 600 km-t majd otthon gyorsan valami lakhatót varázsolni gondolok itt a légyhullák eltüntetésére aztán ünnep, alvás és ismét vezetés haza. Brrrrr erre nem vágyom már, túl sűrű ez nekem.
Várom is az utat mert megígértem egy kedves lánynak, hogy ha csak egy pillanatra is de útközben beugrok hozzá tankolni. Igen, pont az autópálya mellett dolgozik az egyik kútnál. Hegyeshalomtól ismét az a közlekedési morál fogad amin semmilyen szupertraffipax sem segít esetleg minden második autóst falhoz kéne állítani és simán fejbelőni. Nem változik semmi a magyar közlekedési kultúrában, követési távolságot nem ismerik, a seggembe jön holott 160 könyékén előzök, ha én hagyok akkor nem azt nézi miért is van ott hanem az egy neki fenntartott lyuk ahová beférhet. Mindig felmegy a vérnyomásom ettől a magyar "virtustól".
Persze egy ilyen előzős, seggembe jövő villogó, ezer éves "béemvés" szituáció után csak azt látom, hogy a benzinkút ahol meg kellett volna állnom már mellettem van. Basszus túlmentem - mérgelődök magamban. Jól kezdődik ez is, persze ilyenkor hullanak darabokra a szépen megtervezett dolgaim. Ismét rágyújtok ma már a ki tudja hányadik cigarettámra ami cseppet sem ízlik de szívom. Igen, ezt is abba kellene hagyni így 46 felé közeledve. Rossz a kedvem.
Pestre érve ismét rohanásba kezdek. Kislányom kiteszem, majd a szalagavatón találkozunk, rohanok anyámhoz a kulcsért és nehezen ráveszem jöjjön el ő is este. Vissza a kocsiba és irány haza. A ház romokban, azt hiszem le kell szúrnom a gyermeket amiért ekkora káoszt hagyott ott szilveszterkor és persze az öcsémet is aki odahordja az aktuális szeretőit. Basszus legalább rendet hagynának maguk után. Gyors takarítás, zuhanyzás és öltözés. Elkések - zakatol a fejemben. Amint kikanyarodok az útra megkordul a gyomrom, na igen ma még nem ettem semmit. Ránézek a telefonomra és meglepetéssel konstatálom, hogy még csak két óra van. Na akkor elnéztem a nagy rohanásban az időt és van egy szabad órám még. Azon töröm a fejem, hová is menjek. Éhes is vagyok, hamar döntök és lekanyarodok Káposztásmegyer felé. Negyed óra múlva a Nádasdy utcában állítom le az autót. Valamikor - tizenöt éve - rengeteget jártam abba az étterembe a lakótelepen, volt élsportoló a tulaj és a fia viszi tovább. Istenien jó a konyhájuk. Az idős pincér még mindig ugyanaz. Régi szép emlékek jönnek elő amikor meglátom.
Nem ismer már meg de mosolyogva ad egy asztalt. Nem is kérek étlapot hiszen a napi ajánlatuk mindig meglepetéssel szolgál. Felcsillan a szemem amikor kedvencem elhangzik - rántott borjúláb. Igen itt borjúláb és nem disznó az alapanyag. Megrendelem az alkoholomentes sörrel együtt hátradőlök és becsukom szemem. Végiggondolom az eddigi napom és az elkövetkező részét is. Hirtelen női parfüm csapja meg az orrom, kinyitom szemem. A szemközti bokszba egy harmincas, vörös hajú nő ül le. Amint észrevesz elmosolyodik, alig észrevehetően biccentek felé. Az idő pincér eltakarja amíg felveszi a megrendelést.
Megkapom a söröm de az ételre még várok, a nő gyorsabb volt ő gondolom készételt rendelt. Néha rápillantok ő vissza majd folytatja az étkezést.Ismerne? Nem hiszem mert nekem nem ismerős bár lehet régi iskolatárs, nekem baromira rossz az arcmemóriám. Megérkezik az én egész tányért elfoglaló és minden körtetet elfedő borjúlábam is. Jó étvágyat - olvasom le a szájáról. Megköszönöm és nekikezedek a feladatnak mert ekkora adag már tényleg feladat nekem is. Még a felénél sem tartok amikor a mosolygós hölgy befejezi az ebédet. Fizet és eltűnik a mosdóban. Már nem ül le csak felveszi a kabátját majd ahogy elmegy az asztalom mellett halk Viszlát hagyja el száját, kezében egy szalvétát tart ami menet közben az asztalomra tesz. Nyikordul a bejárati ajtó és kilép az étteremből.
Kinyitom a szalvétát:
"Moizoit Markus! " - jót étvágyat Markus áll rajta osztrák dialektben majd a másik oldalán magyarul "Puszi O."
Úristen hiszen ismerem azaz személyesen nem de szoktunk beszélgetni a neten, ő is blogot vezet, titkozatos lány azaz nő, milyen kicsi a világ ezt el sem hiszem. Felpattanok és kirohanok az utcára de nem látom merre ment.
Lassan visszsétálok és dobogó szívvel fejezem be az étkezést. Még egy erőtlen próbálkozást teszek a szimpatikus pincérnél vajon ő ismeri-e de nem járok sikerrel. Még nem látta itt ezt a hölgyet sohasem. Fizetek, beülök kedves pici piros Hondámba és elindulok édesanyámért majd a KEK felé veszzük az irányt. Idegesít, hogy Magyarországon nincs netem, remélem ott lesz wifi és meg tudom nézni Markus életét a neten, azonnal írni akarok neki.
