Már több mint egy hónapja lakunk a Balaton mellett a nekünk új házban. Sok mindent javítottunk, parkettáztunk, festettünk és egyenlőre csak a földszintet de olyanra formáltuk ahogy mi szeretjük. Még meleg van de kicsit enyhül a forróság. Anna reggeli után a papírokat forgatja, rendezgeti. Adás-vételi szerződés, szolgáltatók szerződései és a halom mindenféle ilyen-olyan a vétel miatt kitöltött papír. 

Itt van amit Péter - az ingatlanközvetítő kért - mondja hangosan - ha bemegyünk Keszthelyre vásárolni be kell vinnünk neki. 

Lassan összeszedjük magunkat és autóba ülünk. Szeretek Keszthelyre menni, kedves és kultúrált város sok némettel, osztrákkal és nem utolsó sorba orosszal. Sokan vettek itt a Balaton nyugati sarkában házat. Valamelyik nap pont úgy éreztem magam mint amikor a Császárvárosban bemegyek a Sparba. Csak német szót hallottam. 

Az ingatlanirodával szemben lévő parkolóba állok be, Anna megvár a kocsiban addig sem kell bezárni és felhúzni az ablakokat nem forrósodik annyira vissza a kasztni. A klíma már rég óta nem működik és nem akarok rá költeni, eddig három alkalommal töltettem fel gázzal de egy hónap alatt elengedi valahol mindet, nem tudni hol, hiába festették meg kontrasztanyaggal nem tudnak rájönni hol is ereszt a rendszer. 

A nagy üvegajtón látom pont rosszkor érkeztem mert az ebédidő felirat virít és nincs is senki bent csak Mariann ül ott és telefonál. Nem hiszem, hogy munka lenne a téma mert nem az íróasztal felé ül hanem pont kilencven fokkal elfordítva a széke. Amint meglát mosolyogva int, hogy menjek be. Becsukódik az ajtó és hallom ahogy gyorsan búcsúzik visszahívást ígérve a telefon másik végén lévő beszélgetőtársnak. Pár pillanatig még nézi a vonal megszakadása után a mobilt majd feláll. Ismét istenien néz ki. Szőke, félhosszú haja mintha most lett volna a fodrász vendége, kék mosolygós szemei valami iszonyat vonzalmat árasztanak. Tengerkék ujjatlan de elegáns felsőt és a hozzá való térdéig érő szoknyát visel. Magassarkú cipője kiemeli karcsú és izmos vállait. Jobb kezén egy körülbeleül kétszer két centiméteres átlátszó tapasz. Tudom mi az én is használtam annó. Niquitin a neve és lassan adagol nikotint a bőrön át a leszokni vágyók szervezetébe. 

Szia - köszönök - Péternek hoztam vissza a kért papírt. 

Nincs itt, egyedül vagyok - mosolyodik el - de add csak ide. Ahogy elveszi a lapot, kezünk talán nem is véletlenül összeér. Látom nem csak én borzongtam bele az érintésbe. 

Hiányoztál - kockáztatom meg a halk megjegyzést. 

Én sem felejtettelek el - válaszol - sokat gondolok rád. 

Csak állunk ott és tudjuk mit akarunk de egyikünk sem meri folytatni. Kérsz egy kávét? - menti meg a helyzetet. 

Azt nem mert nem tudok maradni de egy vizet elfogadok - felelek. Elindul hátrafelé - az iroda egy lakásból lett kialakítva és tudom ott hátul van egy wc, zuhanyzó és konyha is. Utána megyek, a hűtőből ásványvizet vesz elő majd becsukja. Nem boldogul a kupakkal és felém nyújtja. Kezünk ismét összeér a szokásos borzongással. Leteszem a pultra a bontatlan üveget és magamhoz húzom, érzem szíve dobbanásait ahogy ajkunk összeér. Forró csókunk mint egy bomba robban, csak kalandozik nyelvünk, kapkodjuk a levegőt egymást ölelve, kiadva az elmúlt pár perc - nem is tudjuk mit tegyünk érzés - feszültségét. 

Hosszú csókolózásunk apró puszikkal ér véget. Ne haragudj a múltkoriért - mondja - akkora kurva voltam de nem ilyen vagyok csak ezt hoztad elő belőlem. 

Miért is haragudnék ? - kérdezek vissza válasz helyett.

Csak, mert .... - kezdné de beléfojtom a szót. 

Most mennem kell mert a nejem ott vár a kocsiban viszont holnap találkozhatnánk ha van eladó ingatlanod Zalakaroson ami üres - jegyzem meg.

Kérdően néz rám. Oda kell mennem délelőtt és egyedül megyek mert Anna megy Marcaliba az Okmányirodába. 

Felderül az arca - igen van- feleli és már írja is a címet majd a telefonszámát.

Küldj egy sms-t amikor indulsz - mondja halkan. 

Megcsókolom és elindulok kifelé, irány vásárolni...